Ma: 2019.06.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Saját készítésű támadóeszközzel vágta szét áldozata arcát a 16 éves cigány
Privatkopo.hu 2019.05.24. 6:56:00

Vezetőszáron érkezett két rendőr között a bíróság folyosójára az a 16 éves taktaharkányi cigány, aki egy saját készítésű fegyverrel, egy műanyagdarabra barkácsolt zsilettpengével okozott súlyos sérülést egy fiatal férfinak.



A sértett hajnali négy után sétált a belvárosban, amikor „rövid szóváltásba keveredett” (finom megfogalmazás) három másikkal, akik közül a gyanúsított a Villanyrendőr saroknál pengét rántva szétvágta a fiatalember arcát. A vágott seb a sértett bal arcán keresztül egészen a füle előtti területig tartott, ezen kívül a nyelvén is metszett seb keletkezett. A sérülések nyolc napon túl gyógyultak.

Átkozódni is szépen tudnak

A megbilincselt gyanúsítottat a folyóson a védője és a törvényes képviselője - feltehetően az anyja - várta, utóbbi puszival köszöntötte a nem túl megilletődött fiatalt. A bíróság döntése után a tárgyalóteremből kifelé aztán már mindketten sírva jöttek, a fiatalkorú gyanúsítottat azonnal elvezették, a cigányasszony pedig átkokat szórt a folyosón várakozó sajtósok fejére, amiért „kamerázzák” a fiát.

A gyanúsított ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás. Az eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a cselekmény elkövetésénél a gyanúsított több barátjával, illetve ismerősével együtt tartózkodott a helyszínen, akik kihallgatása még folyamatban van, ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Ezen túlmenően - tekintettel a cselekmény brutális elkövetési módjára és a gyanúsított életvitelére - alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. Mindezen indokok alapján a járásbíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a cigány letartóztatását 2019. június 23-ig elrendelte.

A végzés ellen az elkövető, a védő és a törvényes képviselő fellebbezett.

További friss információk
16 éves, de már a nudliját mutogatja
Rendőrnek adták ki magukat a csalók
Elfogták az „unokázós” futárok irányítóját
Önbíráskodás miatt élvezték a rendőrség vendégszeretét
150 ezer forintért vett meg egy nőt a 48 éves szentlőrinci „madám”, Németországban akarta prostitúcióra kényszeríteni
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat