Ma: 2019.10.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Most emelt vádat az ügyészség a 15 évvel ezelőtti terézvárosi ingatlanügyek miatt
Privatkopo.hu 2019.09.13. 10:27:00

Hűtlen kezelés miatt 15 ember ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 2003-2004-es terézvárosi ingatlanügyekben. A vádirat lényege szerint az önkormányzati ingatlanok eladását támogató önkormányzati képviselők megsértették a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi, illetve a vételárképzésre vonatkozó önkormányzati rendeleti szabályokat, így reális esélye volt annak, hogy az önkormányzatot vagyoni hátrány éri, de ez - a vádlottak magatartásán kívüli okból - végül elmaradt.



A vagyonügyekért felelős alpolgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület 2003 májusában döntött arról, hogy eladja egy cégnek a Budapest VI. kerületi Jókai utca 10. szám alatti ingatlant. A cég ötmillió forint közvetlen megfizetését és a bérleti jogok megváltását vállalta. 

Az értékesítést egyes képviselők úgy támogatták, hogy kritika nélkül elfogadták a vevő által készíttetett, egyébként anonim értékbecslést. A határozat alapján az adásvételi szerződést az önkormányzat és a cég megkötötte.

2004 októberében a vagyonügyekért felelős alpolgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület arról határozott, hogy mivel a vevő nem tudott megegyezni a bérlőkkel, az adásvételi szerződést az önkormányzat felbontja. Arról is döntöttek a képviselők, hogy az ingatlan egy részét az önkormányzat eladja a korábban is vevőként eljáró cégnek. Ennél az ügyletnél a már kifizetett 5 millió forint foglalóként szerepelt, és a cég közel 130 millió forintos felújítási kötelezettséget is vállalt.

A határozat alapján az önkormányzat és a cég az ingatlanrészekre két adásvételi szerződést is kötött. A vevő nem teljesítette a felújítási kötelezettségét, ezért végül a szerződéseket felbontották, így a vagyoni hátrány nem következett be.

A vádirat szerint a vádlottak többsége által veszélyeztetett érték 58,5 millió forint, ennyivel értéken alul adták volna el az ingatlan, a veszélyeztetett érték két vádlott esetén 49,7 millió forint. A Fővárosi Főügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt tizenöt ember - köztük az ingatlanügyleteket támogató önkormányzati képviselők és az azokat nem ellenző jegyzők - ellen részben különösen nagy, részben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete miatt emelt vádat.

Az egykori alpolgármestert korábban jogerősen hűtlen kezelés miatt elítélték más terézvárosi ingatlanok eladásával kapcsolatban, ezért ellene - a bűncselekményi egységre figyelemmel - perújítási eljárás folyik, egyes vádlottakat korábban ilyen ügyletek miatt hanyag kezelésben mondtak ki bűnösnek, így az újabb vádemelésnek nem volt eljárási akadálya - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.

További friss információk
Belügyminisztériumi államtitkár: nyomozást rendeltek el a Borkait érintő ügyekben
Ezért késett több mint 2 órát Alsószentmártonban a szavazás lezárása: urnából kivett önkormányzati, valamint előre „bekészített” nemzetiségi szavazólapokat találtak a polgármester irodájában - nejlonszatyrokban
„Tiszta szívvel, tiszta fejjel, tiszta kézzel”: költségvetési csalással vádolja a főügyészség a Fidesz csömöri polgármesterjelöltjét
A fideszes Simonka több mint 20 milliót költött a NAV-vizsgálat leállítására, a felszámolókat is megvesztegette
„A zuglói MSZP maffiaszerűen működik”: kényszerítés miatt rendelt el nyomozást a főügyészség a Karácsony Gergellyel kapcsolatos hangfelvétel miatt
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat