Ma: 2018.12.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Alstom-botrány: Medgyessy Pétert még nem hallgatták ki
Magyar Idők 2018.03.24. 10:04:00

Eddig nem hallgatták meg Medgyessy Pétert, a szocialisták volt miniszterelnökét az Alstom-botrány miatt folyó büntetőeljárásban, bár felesége számlájára milliók érkeztek a 4-es metró szerelvényeit legyártó Alstomtól. Ugyanakkor tanúként hallgatták ki Tüttő Kata szocialista politikust. A nyomozás határidejét valószínűleg meghosszabbítják.



Semmilyen formában nem hallgatták meg - eddig - Medgyessy Pétert, a szocialisták 2002-2004 közötti miniszterelnökét az úgynevezett Alstom-botrány miatt indult büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) - tudta meg a Magyar Idők.

A 4-es metróhoz, valamint az Alstom-szerelvényekhez kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi városházi munkacsoport 2017. szeptemberi jelentése kimondta: a baloldali pártok kötődését erősíti Medgyessy Péter nevesítése az OLAF-jelentésben, valamint a hozzá köthető korrupciós botrány - közel 180 millió forint értékű sikerdíjat kapott a családi vállalkozása a metrószerelvények „sikeres” közbeszerzése után -, az MSZP kincstárnokának jelenléte és megbízása is. A büntetőeljárásban nem vizsgálják a politikai kötődéseket.

Medgyessy tavaly tagadta személyes felelősségét az OLAF jelentésében kifogásolt szerződések megkötésében az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán.

Szerinte, ha történt bármilyen korrupció, annak feltárása az ügyészség dolga, ezért nem kívánt belemenni, hogy tanácsadó cége, az AssistConsult Kft. pontosan miért is kapott - átszámítva 180 millió forintos - sikerdíjat az Alstom-szerződés megkötése után. (Felesége, Med­gyessyné Csaplár Katalin magánszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet az AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanács­adásért kapott az Alstom francia járműgyártótól.)

A 4-es metró beruházás a 2007-2013-as időszak legdrágább, Európai Unió által finanszírozott projekt volt hazánkban. A kormány 2003 májusában, Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt döntött arról, hogy részt kíván venni a metróépítésben. Medgyessyt Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon követte.

A beruházás tervezett költsége nettó 194,9 milliárd forint volt, a befejezéskor viszont bruttó 452,5 milliárd forint lett a teljes költség. A fővárosi munkacsoport megállapította: azok a szerződések, amelyek korrupciógyanút keltettek az OLAF ellenőreiben, mind a 2002 és 2010 közötti szocialista-liberális időszakot érintik; a 2010 utáni időszakot tekintve egyetlen szabálytalanságot fedtek fel.

Tarlós István főpolgármester 2011. január 7-én tett bejelentést a legfőbb ügyésznek a 4-es metró beruházás keretében beszerzett Alstom-szerelvények 2006-os szerződéskötésének körülményei miatt.

A KNYF azóta három - nem közszereplő - személyt, mint bűnsegédet gyanúsított meg gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelesség­szegéssel elkövetett vesztegetéssel. A KNYF a tényállás felderítése érdekében jogsegélyben fordult külföldi - többek között francia - társ­szervekhez, és ezek egy részére már válaszoltak. A főügyészségen jelenleg is értékelik az érdemi válaszokat.

Az ügyben három közszereplőt hallgattak ki - eddig - tanúként. Egyikük időközben elhunyt. Budai Gyula, a Fidesz-KDNP volt elszámoltatási biztosa is tanúskodott, valamint kihallgatták Tüttő Katát, a szocialisták politikusát is.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága tavaly vizsgálta a 4-es metró beruházás körülményeit, a politikai felelősséget. Nem ment el az ülésre a 4-es metró körüli beruházásokat felügyelő korábbi tenderbizottság szocialista tagja, Tüttő, azt állítva, nem kapott meghívót. Ő akkor fővárosi képviselő, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottságának elnöke, illetve a közbeszerzési, pénzügyi és jogi bizottságok tagja is volt.

Jelenleg XII. kerületi önkormányzati képviselő, az MSZP országos elnökségének és a BKV Zrt. igazgatóságának tagja. Arról, hogy mit mondott tanúként a büntetőügyben, a nyomozás érde­keire való tekintettel, nem kaphattunk információt.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a nyomozás április 3-án lejáró határ­idejét hamarosan meghosszabbítják majd.

További friss információk
Mese a kedvezményes honosításról: befolyással üzérkedésért hat év börtönbüntetésre ítélték a volt pártelnököt - 110 millióval húzta le az ukránokat
Hűtlen kezelés: felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy fideszes polgármestert
Rendőrök látogatták meg a fideszes Simonkát - szerencsére bőven volt ideje eltüntetni mindent, amit akart
Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen
Mr. 45 százalék: a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat