Ma: 2018.11.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Rá akart gyújtani órán, majd megütötte a tanárnőt egy hetedikes „navajonki” - természetesen nem kell bíróság elé állnia
Privatkopo.hu 2018.09.29. 8:40:00

Rendőrt kellett hívni a nyírszőlősi általános iskolába, mivel egy hetedikes fiú vállalhatatlanul viselkedett az órán, szidta, radírral dobálta a pedagógust, majd pedig meg is ütötte. Az eset még februárban történt, de most született benne új fejlemény.



A csengetés után nem ment be órára, ám összefutott az igazgatóval, aki bekísérte az osztályterembe. Odabent a fiú folyamatosan zavarta a tanítást, hangoskodott, káromkodott, rá akart gyújtani. Radírdarabokkal dobálta a tanárt, akit obszcén módon szidott. A tanárnő folyamatosan írta az őt ért szidalmakat, hogy bemutassa az igazgatónak, de a fiú összetépte a papírt. Majd óra végén hátulról megkerülte a tanárnőt, és tenyérrel megütötte a fejét.

A 14 éves diák, aki ma már állítása szerint sajnálja a történteket, kapott még egy esélyt: nem kell bíróság elé állnia, az eljárást másfél évre felfüggesztették. Pártfogót kapott, és azóta másik iskolába jár.

További friss információk
Hűtlen kezelés: felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy fideszes polgármestert
Rendőrök látogatták meg a fideszes Simonkát - szerencsére bőven volt ideje eltüntetni mindent, amit akart
Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen
Mr. 45 százalék: a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész
Ittas vezetésért emeltek vádat Burány Sándor ellen
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat