Ma: 2019.06.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
14 éves fiút akart kirabolni a késsel hadonászó cigány
Privatkopo.hu 2019.05.24. 7:14:00

Egy 14 éves fiú 2019. május 23-án, kora délután telefonon kért segítséget a kiskunhalasi rendőröktől, mert elmondása szerint egy ismeretlen ki akarta rabolni. A szolgálatban lévő járőrök azonnal a bejelentés helyszínére - egy helyi középiskolához - siettek, ahol a sértett és barátja várta őket.



A kiskunhalasi fiatalkorú zaklatottan adta elő, hogy nem sokkal korábban hazafelé gyalogolt, amikor egy kerékpáros férfi megszólította, pénzt kért tőle, és azt, hogy pakolja ki a zsebeit. A sértett szó nélkül továbbment, ám az ismeretlen nem hagyta annyiban a dolgot. Rövid idővel később ismét megjelent a sértett mögött, és ekkor már egy késsel hadonászva próbálta tőle értékeit megszerezni, ám a fiú elfutott előle. Az áldozat menekülés közben találkozott össze a barátjával, akivel az egyik középiskola portájára beszaladva azonnal értesítették a rendőrséget.

A járőrök a haladéktalanul megtett bejelentésnek köszönhetően - a két gyermek közreműködésével - néhány utcával távolabb megtalálták a bicikliző elkövetőt. A 18 éves kiskunhalasi fiatalt elfogták, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették.

A nyomozók a helyi ügyészségen előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló - drog és alkohol befolyása alatt vezetett
„Kasszafúrónak” nevezte a román sajtó a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó Vegyépszert
Komonczy vs. Komonczi: két vezetéknéven szerepel a cégnyilvántartásban a Fidesz-közeli vállalkozó - a miértre nem válaszolt
Egy hihető történet: a főtaxis Nagy Elek édesanyja 81 évesen kétmilliárdos cégvásárlást hajtott végre, a fia szerint „nagyszerű üzletasszony” volt - a cégnyilvántartásban nem találni ennek nyomát
Másfél év elteltével jelentkezett a Duna House: több mint 2 millió 700 ezer forintot követel a volt megbízójától - egy nem kizárólagos, korábban felmondott szerződés alapján
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat