Ma: 2018.11.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Először rabolt, majd autókat tört fel a társaival
Privatkopo.hu 2018.11.07. 12:58:00

Egy 19 éves férfi késsel megfenyegetett és kirabolt egy szerb állampolgárt Zuglóban, majd másnap társaival kilenc autót tört fel azzal a szándékkal, hogy ellopja azokat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.



A nyomozás adatai szerint egy 19 éves szakcsi férfi 2018. november 4-én, este, Budapest XIV. kerületében, a Francia úton egy késsel megfenyegetett egy szerb állampolgárt, és a táskája átadására szólította fel. A férfi ennek nem tett eleget, ezért a szakcsi lakos elvette a táskát, majd elmenekült a helyszínről.

Másnap, 2018. november 5-én, hajnalban a 19 éves férfi - két érdi társával - visszatért a Francia útra, hogy onnan autókat lopjanak. Az elkövetők összesen kilenc autót törtek fel, de beindítani egyiket sem tudták, ezért a bennük lévő értékekkel távoztak.

Az egyik járműből ellopott bankkártyával néhány órával később egy kiskőrösi áruházban akartak fizetni, de a kártyát addigra már a sértett letiltatta. A háromfős társaság közben az áruház biztonsági őrével szóváltásba keveredett, majd dulakodott, ezért a kiérkező rendőrök elfogták és előállították őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói - miután átadták nekik a kiskőrösi kollégák - a három 19 éves férfit őrizetbe vették. A két érdi lakost lopás bűntett kísérlet, a szakcsi lakost rablás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Segítséget ajánlott a cigány, nem meglepő módon kifosztás lett belőle
Hetven késszúrással végzett ismerősével, majd elásta a holttestet
Bepiált, majd ütlegelni kezdte az élettársát és annak anyját
Ricsi otthon marad: mégsem enyhítenek a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának bűnügyi felügyeletén
A magyar hatóságok őrizetében a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán moslék
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat