Ma: 2018.12.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csalt el egy budapesti bűnözői csoport
MTI 2018.12.13. 12:10:00

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolc személy ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el - tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.



Öt megyében, húsz helyszínen, informatikus szaktanácsadók segítségével gyűjtöttek bizonyítékokat a nyomozók, nagy mennyiségű iratot, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat és ingatlanokat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak.

A gyanúsítottak elfogásában speciális kommandósok is közreműködtek.

Jelenleg négy gyanúsított letartóztatásban van, egy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A bűnbanda által irányított cég nyertes uniós pályázatában arra vállalkozott, hogy ipari vészhelyzetek előrejelzésére kifejleszt egy mesterséges intelligenciával támogatott informatikai rendszert. A projekt azonban nem jött létre, mert a budapesti bűnözői csoport célja kizárólag az volt, hogy a vissza nem térítendő támogatást öncélúan használja fel.

Erre utal, hogy a pályázathoz kapcsolódó tevékenységet egyáltalán nem végeztek, a szükséges önerővel nem rendelkeztek. A több százmillió forintos támogatáshoz fiktív számlák felhasználásával jutottak hozzá.

Mindezeken felül a meg nem valósult tevékenységet körbeszámlázást színlelt banki pénzmozgásokkal is alátámasztották, és a projekt kapcsán nem létező kutatók és technikusok munkavégzését dokumentálták.

A kiutalt összeg sorsa egyelőre nem tisztázott, az azonban biztos, hogy nem a pályázat céljaira költötték a pénzt.

A színlelt pályázati tevékenységhez a még ki nem fizetett kétszázmillió forintos támogatás kiutalását megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói.

További friss információk
Sikkasztással gyanúsított ügyvéd letartóztatását indítványozta az ügyészség
Bálintnak a vérében van a kereskedelem: sem televíziója, sem autóalkatrészei nem voltak, ám mégis képes volt azokat eladni
Elfogták a pénzpörgetős román csalót
Rakományból ajándékozta meg magát a kamionsofőr, az igazi meglepetést azonban a rendőrök okozták
Nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csalt el egy budapesti bűnözői csoport
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat