Ma: 2019.03.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Alzheimer-kóros idős asszonytól csalt ki pénzt egy kaposvári nő
Privatkopo.hu 2019.01.09. 9:23:00

Bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy kaposvári nővel szemben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség.



Az erről szóló tájékoztatás szerint egy 42 kaposvári éves nő két ismerőse bizalmával is visszaélt, és nem csak kettejüket, de rajtuk keresztül még két további gazdasági társaságot is megkárosított.  

A vádlott 2017 év nyarán ismerkedett meg a sértettekkel, akik közül az egyik egy Alzheimer betegségben szenvedő idős asszony volt. Őt az utcán szólította le, míg az időközben elhunyt középkorú asszonnyal egy ingatlanügylet során került kapcsolatba.

A nő mindkét sértett bizalmába férkőzött, állandóan kereste őket, és tőlük különböző indokokkal - gyerekeinek ruhára, ételre, számlákra - pénzt kért kölcsön.

Az időskorú sértettel még hitelt is felvetetett, ékszereit átmeneti pénzzavarra hivatkozva elkérte, és a sértettek terhére internet előfizetést is köttetett. 

Az ügyészség szerint a vádlott folyamatosan azzal hitegette őket, hogy majd megadja tartozásait, miközben ez egyáltalán nem állt szándékában - a kölcsönöket és a hitelkeretet felélte, az ékszereket elzálogosította. Bűncselekményeivel összesen 750 ezer forint kárt okozott. 

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.

További friss információk
Újabb „unokázós” csaló „karrierjének” vetettek véget a BRFK nyomozói
A lábtörlő alá akart rejteni kétmillió forintot egy „unokázós” csaló, amikor váratlanul betoppantak a rendőrök
Százmilliókat szerencsejátékozott el a békési takarékszövetkezet ügyvezetője - vádat emeltek ellene
Sikkasztott a bolti pénztáros
116 milliót akartak megfújni - közvetlenül pénzfelvétel előtt elfogták a csalókat
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat