Ma: 2020.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Egymillió forint nyomravezetői díj annak, aki tudja, hol rejtőzködik Plank Zoltán (fotó)

Évek óta keresi a rendőrség Plank Zoltánt, aki a gyanú szerint társaival kirabolt két kínai állampolgárt, majd rálőtt a sértettek segítségére siető autóra.

Prostituáltakat futtató bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - a banda tagjai megverték a lányokat, ha a kuncsaftok panaszkodtak rájuk

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást H. Imre és társai ellen.

Miközben sorban álltak a drogért a fogyasztók, „beköszöntek” a nyomozók

Megvárták az átadást, majd „beköszöntek” a rendőrök 2020. február 10-én, kora este, a Budapest III. kerületi Keve utcában. Az alkalmilag összeverbuválódott csapattagok javarészt egy közeli településről érkeztek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvásárolják a következő adag kábítószerüket.

Rács mögött a szorgos család: vittek szinte mindent, ami mozdítható volt

A gyanú szerint a három férfi testvér - egyikük élettár​sával közösen - többször követett el betöréseket, de loptak kocsiból, elhagyott épületekből és telephelyekről is. Vittek szinte mindent, ami mozdítható volt. Bűnügyi őrizetben, aztán letartóztatásban pihenhetik ki a fáradalmakat.

Kattintásvadász kamuportálok üzemeltetőit kapcsolta le a Nemzeti Nyomozó Iroda - tízmilliókat kerestek az álhírekkel

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Húsz helyszínen kétszáz rendőr csapott le a kábítószer-terjesztőkre Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Kétszáz rendőr szállt meg húsz helyszínt Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Ceglédi Rendőrkapitányság által koordinált akcióban kábítószer-terjesztők ellen tartottak razziát - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Új pszichoaktív szerekkel való visszaélés gyanújával tizenhét embert állítottak elő, a gyanúsítottak száma jelenleg tizennégy.

Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert egy kínai és egy vietnámi férfi Budapesten

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy kínai és egy vietnámi állampolgárral szemben. 

Boltba ment, aztán eltűnt egy 12 éves fiú Budapesten (fotó)

Nem sokkal hajnali fél 3 óra előtt került ki a rendőrség hivatalos oldalára, hogy egy 12 éves fiút keresnek a rendőrök, miután a gyerek a vásárlás után nem ért haza.

A BRFK közlése szerint 460 körözött személyt fogtak el 2019-ben

Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője szombaton, budapesti sajtótájékoztatón.

260 millió forintot érő heroin az alvázban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy angol férfival szemben.

60 éves férfi garázdálkodott Baktakéken

Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei még a helyszínen elfogták a machetes támadót.

Erélyesen szerzett magának emléket volt barátnőjétől egy „navajonki”

Egy 30 éves férfi 2019. augusztus 17-én, a délutáni órákban, Jászapáti belterületén megállította volt barátnőjét, majd - minden indok nélkül - kitépte a hölgy nyakából a nyakláncát, és a helyszínről elkerékpározott.

Befejezték a nyomozást a Sziget fesztiválon elfogott holland drogdílerek ügyében

A budapesti rendőrök 2019. augusztus 6-án, este, a Sziget fesztivál területén egy 21 éves és egy 22 éves holland férfi sátrában, valamint a csomagmegőrző széfjükben közel 2700 darab ecstasy tablettát, 128 gramm marihuánát, műanyag fiolában 451 darab marihuánás cigarettát, valamint a drog adagolásához, terjesztéséhez használt tasakokat találtak és foglaltak le.

Szerb embercsempészt fogtak el Dunafalvánál

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök Dunafalvánál fogtak el egy embercsempészt, aki négy illegális migránst szállított autójában.

Embercsempész Bolt taxisok: éjszaka kétes egészségi állapotú migránsokat, nappal kisgyerekeket és állapotos nőket fuvaroztak

A Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség munkatársai az 5107-es számú úton, Újmohács külterületén, 2020. január 8-án, éjszaka megállítottak két egymás mögött haladó taxit. A járművekben a sofőrökön kívül 5-5 - magát szír állampolgárnak valló - férfi utazott. A lekapcsolt taxisok a Bolt társaság égisze alatt fuvaroztak.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat